Én a választó

Akar-e a Magyar kormány IMF megállapodást, vagy sem? Mindenki ezt a kérdést teszi fel és válaszolja meg pártállásától vagy szakmai meggyőződésétől, érdekétől függően.

Az alapvető –mindenki egyöntetű véleménye is ez- szükség van a megállapodásra a magyar pénzügyi stabilitás érdekében. Tehát leszögezhető, hogy ez az alapvető cél: a pénzügyi stabilitás.

A magyar forint értékének stabilitására –mivel a gazdaság fundamentuma nagyjából erős- veszélyt leginkább a pénzpiacok viselkedése, esetleges spekulációs támadások jelentik.

Ennek legegyszerűbb, legalpáribb, legkevesebb észmunkát kívánó módja az IMF kölcsön. Cserébe viszont - a hitel szükségességétől függően- csökken a kormány mozgástere, úgymond az IMF szab néhány feltételt, melyek általában a regnáló kormányok népszerűségét felmorzsolják. Természetes, hiszen az IMF a számok nyelvén szól, míg ezt a kormányoknak lefordítani az emberek nyelvére és elfogadtatni …– hát ez nem érdekli a pénzembereket.

Az Orbán kormány más utat választott s ez sok „klasszikusan egyszerű” közgazdásznál kicsapta a biztosítékot. Pedig van ráció a törekvésben, csak kicsit figyelni és értelmezni kell.

Mint fentebb leírtam, a forint stabilitása a pénzpiacoktól függ. A piacok mozgása pedig a várható események elemzésén. Erősödésre, gyengülésre játszanak a piacok, próbálják a folyamatokból kiolvasni a jövőt. Ezt a jövőbe látást zavarja össze a kormány a tárgyalások tudatos irányításával. Tudniillik ha nincs kiszámítható –vagy legalábbis nagy valószínűséggel megjósolható- tendencia, a pénzvilág nem mozdul, hisz akár felfelé akár lefelé mozgásra tenné a pénzét (spekulál), nem kiszámítható, magyarul elfogadhatatlan kockázatot vállal.

Ezt ismerte fel a kormány és tehetségéhez mérten él vele és kiaknázza.

A kormány az Eu-val történő egyezkedésekben mindig enged kicsit, de néhány IGEN-NEM kérdésben lecövekeli magát. Ha az elérendő szituációt nem ismerjük, akkor mindez „bunkó kekeckedésnek” tűnhet, ha viszont mögé nézünk, érthetővé válik. A kormány célja, hogy a tárgyalások során az összes olyan kérdésben megállapodjon az EU-val, melyek kenősek, nincs egyértelmű megoldása, kompromisszumokkal le lehet zárni úgy, hogy egyik fel sem győz sem veszít. FONTOS! Eközben figyelni kell a tárgyalások folyamatosságára, hogy a bizonytalan status quo-t fenntartva a pénzpiacok béna kacsaként ne mozduljanak.

 A tárgyalások –kormány által kívánatos- kimenetele az a páratlanul előnyös helyzet, melyben az eredmény:

Mindenben megegyeztünk, de van 1-2 IGEN-NEM kérdés, melynek teljesítése esetén Magyarország megkapja az IMF hitelt.

Ilyen például a jegybankelnök fizetése. Megadja vagy nem adja meg a kormány! 15 perc alatt eldönthető, közölhető, kész, vége slussz-passz, jöhet a pénz.

Gondoljuk végig ezt a helyzetet: a pénzpiacok semerre nem tudnak mozdulni, hiszen a kormány kb 18 perc alatt –lásd fentebb ennyi idő kell a tárgyalások lezárásához- bármely spekulációs törekvést botrányos buktába taszíthat kedve szerint, melyet semmilyen pénzpiaci szereplő nem vállal fel.

Grandiózus koponyára valló terv, s ha sikerül, az Orbán kormány megcsinálja azt a trükköt, hogy a forintnak az IMF hitel nélkül olyan stabilitást biztosít, mintha megkötöttük volna a megállapodást.  Stabil lesz a forint, mégsem kell eltűrni az IMF kotnyeleskedését. Így érthető, miért szaladgál az IMF-hez –látszólag feleslegesen- Fellegi. Próbálja kikutatni, van-e elég pénz és igyekszik rögzíteni, hogy a szükséges pénz egy esetleges megállapodás létrejötte esetén mindig, biztonságosan rendelkezésre álljon!

A terv briliáns, csak az a fránya külvilág ne lenne. Merthogy minden tervnek vannak buktatói:

 -         EU bejelenti, hogy a tárgyalásokat határozott –egy spekulációs tranzakció és annak „beéréséhez” szükséges időnél hosszabb- időre felfüggeszti

-         Spanyolország –vagy bármely más ország – buktája esetén kiürül a kassza

-         Spanyolország –vagy bármely más ország – buktája esetén nem ér rá velünk „tárgyalni” az EU

 Ezen esetek mindegyikében az „azonnali megállapodás” és azt követő pénzutalás meghiúsul, a forint védtelenné válik a spekulációval szemben. Ezért van az az átlagember számára érthetetlen ijedtség, valahányszor egy EU országról kiderül, hogy „megdőlni látszik”. A „Mi köze ennek a forinthoz?” kérdésre így kapjuk meg az értelmes választ.

Kissé hazárdőr, de logikus kormánystratégia. Más kérdés, hogy e nagyon féltve őrzött mozgásterét mire használja a kormány…

Oligarchák? Dehogyis, csak  Fideszbefektetők!

 Előre bocsátom, „egyik kutya, másik eb”! Az MSZP-SZDSZ komplette ugyanazt csinálta,  mint a FIDESZ. Egy alapvető különbséggel: legalább kussolt! Van az alapmondás: aljas, de legalább nem hülye! Ez sem jobb, mint az aljas és hülye is, csak nem annyira káros. Hát most nézzük napjaink aljas oldalát, hogy utána  megnézzük miért hülyék és hogyan lesz e kombináció páratlanul káros.

 Nagy divat oligarcházni, pedig ezen ködös fogalom sokkal egyszerűbb alaptétellel leírható: üzlet.

Az oligarcha a politikát üzletnek tekintő befektető, aki a megfelelő anyagi befektetésért (támogatásért) üzleti hasznot vár vissza.

Üzlet, méghozzá a legjobban jövedelmező, legjobb feltételekkel.

Az üzletnek három alapvető befolyásoló tényezője van: befektetés minimalizálás, kockázat minimalizálás, haszon maximálás.

 Befektetés minimalizálás:

Ilyen szempontból természetesen ellenzéki állapotban lévő párt a kívánatos, hiszen az nem fér hozzá (olyan mértékben) az állami pénzekhez, ezért kisebb összeggel is megvehető. Vezetőiben tombol a hatalomvágy és üzletileg hülyék. Ilyen szempontból a Fidesz ideális alany, hiszen egyszemélyi idolként Orbán Viktor személye kb 1,5 millió szavazót, esetenként 100.000 tüntetőt jelent. Választónként potom 10.000 Ft befektetéssel számolva is a csóró párt számára varázslatos, a befektetői csoport számára kezelhető 15 MILLIÁRDOS! befektetést jelent. Semmiség, csak hogy érezzük az összeg nagyságát: a péti nitrogénműveknek ennyi a FORGÓESZKÖZHITELE! Nevezzük céges hitelkártyának! Megjegyzés: épp ezt függesztette fel az OTP.

És ennyi pénzért MEGVEHETŐ egy párt, ha pedig nyer a választáson,-ezt 2006-tól elég jól meg lehetett jövendölni- és elég buták a politikusai ahhoz, hogy ne vegyék észre, akkor AZ EGÉSZ ORSZÁG!!!!!!!! Ha esetleg a befektetőnek bankja van, akkor ráadásul a betétesek pénzén hajtja végre a PÁRT ÉS ORSZÁGVÁSÁRLÁSI TRANZAKCIÓT!

 Kockázat minimalizálás:

A 2006 során kialakult helyzet, melyben az MSZP-SZDSZ koalíció elfogadottsága a lótetűével vetekedett, a FIDESZ választási győzelmét kb 99,999% környékére pozícionálta. A Fidesz akkor is győzött volna, ha Orbánt és Kövért inflagranti kapják Vonával, ahogy kell, kombinéban, tangában, vazelinnel, EU zászlós lepedőn. Na jó, akkor lehet, hogy nem lett volna kétharmad. Magyarul 2006 után nem épp üzleti vakmerőség volt a politikai rulettben a Fideszre tenni a pénzt. Miután hatalomra került a „fogadott ló”, pedig már nem is beszélhetünk kockázatról, hiszen mi nagyobb biztosíték kell, mint a törvényalkotó (parlament), törvény végrehajtó (kormány), és törvényességet ellenőrző (ügyészség, bíróság) szervek szolgai lekötelezettsége? Hol van itt már kockázat?” Mi kell? Törvény? Máris csináljuk, illetve tudod mit, hogy ne legyen vita, írd le Te, tisztelt vállalkozó!” „Baj van a lebonyolításban? Semmi gond, majd a rendőrségünk, vagy a mi bírónk és ügyészünk -kijelöljük melyik- lerendezi. Esetleg egy kis állami, politikai titulussal megoldjuk a „mentességet”, hogy ne is zavarhassanak.

Államhatalmi védelem- ki kívánhat több biztosítékot, hol van még az üzleti életben ilyen védelem?

 Nyereség maximálás:

Felső plafon a csillagos ég! Metrókocsik, föld, kaszinó, bank, MALÉV, BKV, MÁV, RÁBA, MOL részvény, MVM, erőművek, forint árfolyam játék, előtörlesztés, új biztosító(CIG), kórházak+ingatlanjaik, fociakadémiák, LEX törvények stb.

Nem tabu semmi, még a „stratégiai cégek” sem! Ugyan ki gondolta, hogy épp a Fidesz lesz, aki a BKV-t annyira hagyja meginogni, hogy „már csak a buszok privatizálása a megoldás”? Persze véletlen, hogy a Fidesz egyik leglelkesebb támogatója a buszgyártásban és busz üzemeltetésben érdekelt Széles Gábor. Vagy épp a MALÉV bedőlése –és még egy kis segítség, ugyanis úgy látszik nem volt elég- épp elegendő ahhoz, hogy bedőljön a Ferihegy Airport és holmi „vadbarom MSZP-s által aláírt szerződés értelmében” vissza kelljen venni, majd ismét –most már persze rendesen- kiadni! A „mieinknek”. Vagy épp „saját” biztosítónkkal (CIG) kötni kizárólagos szerződést minden állami ingatlanra. Ja persze különadó nélkül, mert támogatjuk a „mieink” biztosítóját. (Járai kötelességtudó extra alapkamat Zsigmond) Esetleg megvesz az állam egy Nevenincs-fiókhálózattalnemrendelkező-ajelenlegipénzpiacifolyamatokmiattértéktelen Bank-ot. Véletlenül pont Demján barátunk Sándortól. És a sor megy tovább…

 Hülyék? Hülyék!

Okos ember tudja meddig nyújtózkodhat és mennyit ér. Ezzel szemben az igazi üzletemberek felismerték, hogy jelenlegi politikai elitünk a „hatalomért semmi nem drága” buta mentalitásán túl nem látnak. Csak mostanában kezdenek rádöbbenni, hogy az üzlet mint fehér, mint legsötétebb, már-már a maffiát idéző fekete szintjén van egy minden másnál erősebb szabály, mely erkölcsöt, morált, jóérzést, becsületet felülír: AZ ADÓSSÁGOT MEG KELL ADNI!

Amíg az ilyen üzleteket önkormányzati szinten művelik 10-20 milliós nagyságrendben, addig csak sajnálni tudom Hódmezővásárhelyt (Lázár), Miskolcot (Káli), Esztergomot ( Meggyes) stb, gratulálok a gyönyörűen kövezett dísztereikhez, kívánok nekik szerencsét a helyrebillenéshez. Amikor viszont az egész országgal teszik több százmilliárdos tételben úgy, hogy az már az ország működését, életben maradását veszélyezteti és –tekintettel a törvényesség és a demokrácia ellenőrzési rutinjainak kiiktatására- mindent megtesznek, hogy ezen ne is lehessen változtatni, akkor végképp arra kell gondolnom, hogy olyanok, mint az egyszeri hülye paraszt, aki megette az aranytojást tojó tyúkot.

Már értem Orbán dakota indiánokhoz való vonzódásának gyökerét: ő is eladta magát és országát egy üveggolyóért.

S itt jutunk el napjaink „hülye politikusi” valóságához: kisstílű politikusaink ugyanabba a hibába estek bele, mint a 20-as évek olasz politikusai. Azt hitték, hogy ők használják fel a gazdasági maffiát saját céljaikhoz, holott épp fordítva: a maffia használja fel őket saját hatalma kiteljesítéséhez. Valódi hatalom, elvek, cselekvési szabadság nélkül a politikus csak ripacs, aki országa kárára van. Ezt megmutatta Gyurcsány gyengesége, aki képtelen volt a megfelelő időben elengedni a miniszterelnöki posztot.

 Orbán a rácsnak: szabad vagyok!

 Ha a 20 évvel ezelőtti Orbán Viktort hasonlítom a mostanihoz, csak sajnálni tudom szerencsétlent. Önmagához képest egy roncs ember. Magabiztossága pökhendiséggé, humora gúnnyá, elszántsága makacssággá korcsosult. Mozdulataiban, gesztusaiban látszik, hogy nem érzi jól magát, szenved, kínlódik, tehetetlen mint egy hálóba gabalyodott bogár. Nem érti hol romlott el a dolog, nem érti hol veszítette el az irányítást, nem érti „honnan fúj a szél”, „ki rángatja a zsinórokat”.  Ezt úgy hívják: lelkiismeret. Nem feltételezem, hogy becstelen, csak a legrosszabb kombinációja a hataloméhes embernek: buta és agresszív. Észre sem vette, hogy jégre vitték, pedig már seggre is esett. Már túllépett a csúsztatáson, a félreértésen. Már HAZUDNIA KELL! HAZUDNIA A PÁR ÉVVEL, PÁR HÓNAPPAL KORÁBBI ÖNMAGA ÁLTAL ORDÍTOTT MONDATAI MIATT!

Segítek: nézzen vissza saját átalakulására. Ment a feje után, mint az ökör és nem vette észre, hogy kik maradtak el tőle és kik csatlakoztak hozzá. Kik meneteltek eszmék mentén vállvetve Vele és kik tettek karikát az orrába, hogy röhögve irányítsák. Olyan mérvadó emberek tiszteletét, támogatását és tanácsait veszítette el, mint Fodor Gábor, Molnár Péter, Ungár Klára, Tölgyessy Péter, Kéri László, Göncz Árpád, Bod Péter Ákos, Sólyom László és olyan elveket veszített mint liberalizmus, demokrácia, konszenzus. Helyettük olyan –erkölcsileg felettébb kétséges- emberek veszik körül, dörgölőznek hozzá, mint Répássy, Lázár, Rogán, Pokorni, Csányi, Semjén, Demján, Simicskó, Nyerges és meghonosodott az autokrácia, intézményesült a parancsuralom, gyurmává lett az alkotmányosság, normává lett az „annyit érsz, amennyi pénzed van” elv, és folyamatos háborús retorikával igazolják a demokrácia háttérbe szorítását.

 MADARAT TOLLÁRÓL, EMBERT BARÁTJÁRÓL.

 Saját ikonjait segít eltörölni, mint alkotmány, törvény. Ez az új rendszer Őt is el fogja seperni ha nem lesz rá szüksége: ha kiesik mögüle a 1,5 millió szavazó. Már megcsapta a szele 2002-ben, ne nem tanult belőle, vagy csak képtelen már reálisan gondolni magára.

 Egy válasz van Orbánnak: Te magad romlottál el (meg)!

 Konklúzióként drága nagyapám mondása jut eszembe: aki pénzt fogad el a dugásért, ne csodálkozzon, ha kurvaként kezelik!

Döntés születik az EU részéről, hogy a kohéziós alapból „járó” pénzt felcímkézett „adható” pénzzé minősítik át.

 Ennyi történt, s kormányunk idegességében vad koncepciós perezésbe kezdett.

Meglepődtek, pedig épp kormányfőnk mondta: csak az erőből értünk.

Felháborodásuk nehezen érthető, hiszen csak a saját fegyverüket fordították ellenük. A média törvény tökéletesen ugyanezt ködös véleményezésen alapuló „pénz alapú” öncenzúrát honosította meg. Megbüntetlek, hogy belegebedsz, ha nem úgy teszed a dolgod, ahogy nekem tetszik és akkor csapok le amikor én akarok.

 Az EU nagyon nehezen tudta volna folytatni a konstruktív párbeszédet, mikor az alapvető fogalmakban is értetlenséget tettetett a magyar kormány: a hiány 3%- vagy 6,5%. Azt gondolhatná a hétköznapi ember, hogy ha ez nem egyszerű, akkor semmi.

Vezetésünknek sikerült ebben is különvéleményre helyezkedni.

 Egyszerű példabeszéd: ha nekem egy barátom úgy meséli el, hogy a hónapban a gyerek malacperselyének összetörésével és einstandolásával kijött a család a fizetésből és ez az Ő SIKERE, akkor azt mondom EZ HÜLYE!

Ha gazdaságilag sikeresnek nevezi valaki azt az évet, melyben kiváltja  a még nem lejárt életbiztosítását és úgy jön ki nullára, az HÜLYE!

Az az ember, akinek a bankja tájékoztatást küld, hogy –tekintettel a nem megbízható pénzügyi helyzetére- lecsökkenti, esetleg megszünteti a hitelkeretét és ezt sikerként hirdeti, az HÜLYE!

Márpedig a magyar kormány ezt szemrebbenés nélkül megpróbálja –legalábbis- kommunikációs szinten eladni.

Az EU-val történő együttműködés fokozásaként az EU-t lehülyézzük, a bankokkal való kapcsolat javítása jegyében a bankokat lehülyézzük, sőt összeesküvéssel vádoljuk, a belpolitikai konszolidáció jegyében pedig a pofátlanság tetejeként nem átallja a kormány az eléggé végletes „hazaáruló” megnevezést használni bárkire, aki nem azt mondja, amit a hivatalos hatalom.

Az EU viselkedése kívülről elemezve érthető: amennyiben engedélyt ad az IMF –nek a kedvezményes hitel megadására, ezzel végeredményben –megmentve azt- áldását adja a magyar kormány gazdaságpolitikájára. Továbbgondolva, mivel támogatásáról biztosítja az ilyen „unortodox” gazdaságpolitikát, ezzel az az EU tagjai számára követendő példaként szolgálhat.

 Van viszont egy bibi: ha minden tagország ezt tenné, akkor –Magyarország analógiáját követve- pár hónap múlva mindenki ugyanígy állna az IMF ajtajában kuncsorogva. Magyarul az EU csődbe menne, az euro vérrel verejtékkel megszerzett stabilitása füstbe menne.

Mivel az EU szerveibe delegált embereknek pont az a dolguk, hogy vigyázzanak az EU stabilitására, MEGELŐZZENEK minden folyamatot, mely veszélybe sodorja a stabilitást, sértődés ide vagy oda, nem támogatják, nem támogathatják azt a gazdasági ámokfutást, amit a magyar gazdasági vezetés nagyképűen „unortodox”-nak nevez.

 Sajnálatos módon egyre messzebb kerülünk minden téren rendszerváltó eleink alapértékeitől, de legnagyobb sajnálatomra már olyan alapfogalmakban sem értünk egyet az EU-val sem, mint a siker, növekedés, csökkenés, kötelező, jár, jut, kell, adható, nem, igen, 1,2,3,4…….

 Legyünk őszinték: így nehéz tárgyalni.

 A számokkal való varázslás mindkét kormányzó pártnak benne van az eszköztárában. Nem kellett félteni egy kis számmisztikától az MSZP kormányt sem. A különbség viszont alapvető: a játékszabály tisztelete.

Kis példa vezérünk kedvenc sportjából a fociból: az MSZP is vette le kézzel a labdát, de mikor lebukott, sorfalat állított a szabadrúgáshoz. A FIDESZ ezzel szemben kezezés esetén kijelenti, hogy mostantól így focizunk…

A probléma ezzel az, hogy a FIFA-t nem mi fizetjük….Max kizárnak a VB-ből….

 Számomra a legfájdalmasabb az Európában  mindtöbbet elhangzó sommás kijelentés: EZEK A MAGYAROK FUTÓBOLONDOK! Az fáj igazán, hogy ebbe engem is belevesznek. Itt válik égetővé az ellenzék felelőssége, feladata: JELEZZE, HOGY NEM MINDEN MAGYAR FUTÓBOLOND! Ezzel még adósok…

Jelen kormányunk 2010 óta az EU-val olyan csiki-csuki játékba kezdett, ami biztosítja Magyarország helyét a nemzetközi média világában, mint „rebellis állam, mely az EU bajszát rángatja”. Minden oldal a saját érdekeinek megfelelően értékeli ezt a kommunikációs „szellemi játékot”. Az EU ellenesek drukkolnak a magyaroknak, had fricskázzák az EU orrát, mivel ha sikerrel járnak, akkor később ez fog alapot biztosítani saját céljai eléréséhez. Az EU pártiak viszont épp ellenkezőleg, ragaszkodnak az EU által kívánatosnak tartott elvek betartásához, mivel ez teszi az EU jövőjét kiszámíthatóvá.

  A választások óta eltelt időben a kormány olyan rendkívüli tempóban veri keresztül a számára fontosnak tartott döntéseket, hogy ezen tempó alapvetően lehetetlenné teszi a társadalmi egyeztetés lehetőségét. Ez nagy tévedés! A lehetetlenné teszi és a NEM KÍVÁNATOSSÁ TESZI kifejezések között alapvető különbség az igény megléte. A kormány nem is tagadta, hogy nincs is igénye a társadalmi egyeztetés akadékoskodó folyamatára. Illetve ez így nem igaz: igaz, hogy a szakember gárdák szándékos kizárásával (lásd költségvetési tanács, alkotmánybíróság kiherélése),de társadalmi konzultáció útján kérdések okos megfogalmazásával jól kommunikálható manipulációval ismét csürhévé alázta a választókat  -illetve azok hozzá lojális csoportját- a saját érdekében.

 Ez eddig a saját választó iránti megbecsülés teljes hiányán kívül semmi elítélendőt nem okozott, az elvakult pártkatonák nem vették észre, a „hozzácsapódottak” lemorzsolódása meg nem számít. Csinálják, hajrá! Kívántuk a sikert, mert ez a mi országunk, függetlenül az éppen regnáló hatalom színétől. A gazdasági szabadságharc címen elindult forradalmian új gazdasági filozófia kissé megnehezítette a gazdaság gépezetének alapját jelentő bankokkal és cégekkel történő együttműködést, tekintettel a politikusok „nekünk semmi nem szab határt” viselkedésére, de hát egy forradalomban ez járulékos veszteség.

 Ekkor kezdődtek a  –még forradalomban sem elfogadható- bajok: egyre többször látható és hallható a hatalom részéről –még Orbán Viktortól is- az egyik legelfogadhatatlanabb reakció: NEM ÉRTEM MI A BAJ!  Mégpedig elég sok mindent nem értenek. Nem értik, hogy az „unortodox” gazdaságpolitika miért vezetett az állampapírok mélyrepüléséhez, a forint zuhanásához, hogyan vezetett az államadósság csökkentés az államadósság növekedéséhez, miért nem gerjeszt növekedést az egykulcsos adó és legfőképp nem értik, HOGY JÁRHATTAK EMBEREK MÉGIS ROSSZABBUL?  Másik ilyen téma az „új demokrácia”. A jelenlegi kormányhatalom átalakította a demokráciákban kívánatos - az egyén jogain és állam kötelességein alapuló -alkotmányt egy az autokratikus hatalmak által megkövetelt –egyén kötelességeit és az állam jogait rögzítő- alaptörvényre, melynek szelleméhez szervesen illesztette a szabadságjogokat alapvetően meghatározó törvényeket: média törvények, választási törvények, egyházi törvények, büntetőjogi törvények, szociális törvények stb. Ezen paradigmaváltás lebonyolítása után nemzetközi szakmai és média felháborodás csapott fel a jogok és kötelességek ilyetén átalakítása miatt. S itt áll újra a kormány a klasszikus, már-már megszokott állapotban: NEM ÉRTEM MI A BAJOTOK!

 Teszem hozzá, mikor az ember lebukik valami hátsó szándék végrehajtása közben, sokszor használja az „eljátszom a hülyét” módszert, nade állami szinten?

 Még mindig nincs ezzel semmi baj, ezt választottuk, 2/3 felhatalmazás, szuverenitás, blablabla…. , ha ezen új rendszert a gazdasági szuverenitás fenntartásával finanszírozni, üzemeltetni tudjuk, hajrá ezek szerint ez a jó út, a többi meg lesheti a tutit.

 Igenám, csak beütött a krach. Finanszírozhatatlan állampapír kamatok, gazdasági megtorpanás, leminősítés, nem az euroval szinkron, hanem minden környező országhoz képest is fokozott valuta leértékelődés, álamcsőd (már csak egy L van) kilátás.

Na ekkor jött a kokik, sallerek és kipaterolás után a pillanat, mikor vissza kellett állnunk az EU és IMF ajtajába. Mintha mi-sem történt volna, faarccal, vastag bőrrel, tettetve a szűzlányt, győztesen.

 Ám az EU nem ilyen könnyen felejt. Nem felejti el, mikor hülyére veszik, nem felejti el a kommunikációs megalázást és legfőképp nem felejti a TETTEKET! Tudniillik a jelenlegi hatalom ezen jog-kötelesség cserét mint társadalompolitikai mind gazdasági téren saját meggyőződésből, saját akaratából, belső normáinak indíttatásából cselekedte, csak saját maga - minden más politikai, szakmai és társadalmi konszenzus figyelmen kívül hagyásával – döntött a  törvénykezési kényszerről. A demokrácia konszenzusokon alapuló működésére sem türelme, sem szándéka, sem erkölcsi kötelességérzete nem volt tapasztalható. Legjobban jellemző momentum talán a 4-6 ember által írt alaptörvény. Orbán Viktor saját szavait idézve: „csak az erőt fogadjuk el”. Márpedig ez nem működési mód, hanem VILÁGNÉZETI HITVALLÁS!

 A magyar politikai vezetés részéről jele sincs az elindított folyamatok és azok végrehajtási módjának megbánásának, valódi revideálásának, azt tökéletesnek, mitöbb követendőnek tartja. Az EU tudja –Martin Shultz ki is mondta: „ nem hülyék az EU szakemberei”-, hogy a most játszódó kommunikációs játék valójában a

 „PÉNZÉRT TÖRTÉNŐ ÁTMENETI MEGHUNYÁSZKODÁS”!

 (meghunyászkodás jelentése: lealacsonyító viselkedés, mely álságos, nem őszinteségen alapuló megalázkodás)

 Ugyanis a kormány tudatosan semmit nem hajlandó elárulni jövőbeni terveiről, gazdasági, társadalompolitikai céljairól, továbbra is kettős kommunikációs játékot űz. A jövőbeli szándékot megfogalmazó mondat pontosan kerek-perec leírva így hangzik:

„majd meglátjuk (meglátjátok), miután megkaptuk a pénzt”

Ehelyett bedobnak a köztudatba egy klasszikus pozitív kifejezést: KONSZOLIDÁCIÓ

Ismét elvi ismereteik teljes hiányáról adnak tanúbizonyságot, - vagy ami rosszabb, szándékosan tettetik a hülyét- mikor azt gondolják, hogy annak megvalósítása frázisok útján kerül megvalósításra. Tudniillik a konszolidáció megintcsak egy megegyezésen alapuló, mindkét fél megelégedésére szolgáló, az élet nyugodt mederben folyását szolgáló folyamat.

Ha én leszedem a szomszéd almáját és azt „ácsi, ez már megtörtént, spongyát rá” felkiáltással rögzítem, az nem konszolidáció. Az a sunyiság cinizmussal történő leplezése, ha pedig azt hiszem, hogy ő nem veszi észre, hogy hülyét csinálok belőle, az pedig arcátlanság.

Márpedig ilyen világszemléletű kormánytól, melynek propagandájában a hibáztunk, megbántuk, beismerjük, belátjuk, kíváncsiak vagyunk a más nézetűek véleményére, fogjunk össze az ellenzékkel, talán nem nekünk volt igazunk, pártállástól független szakember, stb kifejezés még kommunikáció szintjén is nemkívánatos –sőt elítélendő bűn- , a valódi konszolidáció igénye óvatosan fogalmazva is kétséges.

Amennyiben az EU belemegy a játékba és hülyének tetteti magát, azzal ezen folyamat továbbvitelének támogatását mondja ki.

 S itt érünk el az EU és a magyar politikai elit közötti politikai és média hercehurca lényegéhez:

Az EU nem támogatja, nem támogathatja ezen képmutató, az autokráciát célként tekintő –saját törekvéseinek, elveinek ellentmondó- átalakítási kísérletet, hiszen ezzel egyértelműen bizonyítaná tehetetlenségét az általa nem kívánatos folyamatokkal szemben, lovat adva minden olyan törekvésnek, mely az EU elveinek, erejének „szétcincálását” célozza. Innen nincs visszaút, hiszen minden EU ellenes erő erre a precedensre hivatkozva hajtana végre egyre szélsőségesebb EU ellenes átalakításokat az EU-N BELÜL!

 Kiforgathatóvá válnának, felmorzsolódnának olyan érinthetetlen alapfogalmak, mint szerződés, adóbiztonság, visszamenőleges adó és jogalkotás tilalma, társadalmi szerződés, konszenzus, tisztességes parlamenti munkához való jog, erkölcs, igazságosság, társadalmi szolidaritás, felelősségvállalás, történelmi korrektség, egyenlőség, belátás. E fogalmak Magyarországon már napjainkban is teljesen átalakultak oly demagóg módon, hogy a jelenlegi hatalom – hihetetlen alpári, erkölcstelen és elfogadhatatlanul cinikus módon, a magyar emberek büszkeségét sárba tiporva- még a húsz évvel ezelőtti demokratikus átalakulás megtörténtének is nekiugrik, azt kétségbe vonja.

 Itt tartunk most. Patthelyzet, melyben az őszinte meggyőződésen alapuló együttműködési szándék hiányában az előre mutató elmozdulás szinte lehetetlen. Ki tudja legyőzni a másikat. Ez a filozófia soha nem vezetett tartós békéhez, inkább a bosszú és reváns magját hinti el, mely megmérgezi a hosszútávú békés fejlődés lehetőségét.

Amíg az együttműködésen alapuló világnézet nem lesz uralkodó hitvallás az épp regnáló hatalom számára, addig mindig megosztott lesz társadalmunk: lesznek győztesek és vesztesek, de mindketten a MAGYAROK! Ha ez a cél, akkor jó úton járnak. Hogy képesek-e megváltozni? A remény hal meg utoljára.

 Viszont felhívnám a jelen politikai hatalom figyelmét a több évszázados igazságra:

CSAK AZ JÓ ÜZLET, AMELY MINDKÉT FÉLNEK JÓ ÜZLET!

Köszönhetően parlamentünk villám sebességének, új oktatási, munkaügyi törvényeink már megvannak

 A törvények külön-külön készültek és számomra –pedig figyelem- nem állnak össze hosszútávú társadalmi koncepcióvá. Pedig az oktatás-nevelés 13-20 évet, a munkaügyi 39-46 évet ölel fel az életünkből. Mindkettő kötődik egymáshoz, együtt határozza meg az egyén és a társadalom –összességében az ország – sorsát, mégpedig hosszútávon.

 Magyarország mint állam lehetőségeit elsősorban a megtermelt javak, az ahhoz szükséges munka által befizetett adók, járulékok határozzák meg. Én ezt elhiszem, hiszen minden aktuális politikai kurzus azért sopánkodik, hogy nincs pénz. Csak nem hazudnak…

 Tehát induljunk ki a munka világából.

 Ezzel kapcsolatos legmérvadóbb adat a munkanélküliség, mely a politikai kommunikáció szerint a métely, minden korlátunk okozója. Ha megnézzük a munkanélküliségi eloszlást –elegánsan mellőzve a térségi tényezőket, hiszen egész országunkért aggódunk- az alacsony végzettségűek (8 általános, vagy az sem) között ez az adat 30-37%. Középvégzettségűek között 10-20%, felsőfokú végzettségűek körében 3-5%!

Ha egy kicsit körülnézünk a világban, azonnal érthetővé válik, hogy miért ez az arány. A fizikai munkaerő piacán a legalacsonyabb végzettségűek kínálatában –tekintettel a globalizáció hatásaira- rendkívüli sebességgel jelennek meg a közép-amerikai, ázsiai, távolkeleti, afrikai képzetlen munkaerők. Gondoljunk Kína, India képzetlen tízmillióira, vagy épp Kenya, Dél-Afrika képzetlen tömegeire. Ezekkel a munkaerőkkel nem tudunk (akarunk?) versenyezni költség tekintetében: napi 16 óra munka, heti 6 munkanap, nincs szabadság, szállás a munkahelyen a földön, nincs egyéb juttatás, nincs nyugdíjköltség, mely tényezők összességében kihozzák az óránkénti 5-10 eurocent ráfordítást és még hálás is a szerencsétlen.

Ha ezen a pályán akarunk versenyezni, egyenes az út a bukáshoz, hiszen az olcsó munkaerők nyomása –tekintettel az érintett országok népességpolitikájára- csak fokozódni fog. Olyan nagy a versenyhátrányunk, hogy e vesztes helyzeten semmiképp nem változtathat egy olyan munkaügyi törvény, mely a magyar munkavállaló költségeit -a kiszolgáltatottság növelése árán- 5-10%-al csökkenti. Tehát napjaink munka törvénykönyve és az azt övező hisztéria teljesen közömbös az alacsony végzettségű munkaerő foglalkoztatásának rövid és hosszútávú megoldása szempontjából, csak egy „politikai gumicsont”, mely jól jellemzi a mai politikai kultúrát.

 Nem kell pengeéles logika, hogy a következtetést levonjuk: a munkanélküliség csökkentésének útja a képzettség fokozása.

 Mint elején leírtam, az oktatás 13-20 éves szellemi innovációs tendernek tekinthető, ezáltal egy kifejezetten hosszútávú beruházás melynek alanya az ember.

A modernkori multinacionális cégek -akik 1 év alatt gyárakat telepítenek, majd a piaci hatásokat figyelembevéve akár 3-4 év alatt tovább is állnak- ilyen hosszú beruházásokban nem gondolkodnak. Amennyiben üzletet látnak benne, beszállnak az oktatásba, de önmagukban tartós képzési rendszereket nem telepítenek!

 Megveszik a szolgáltatást! Ez az a szolgáltatás, melyre minden hozzáadott értéket teremtő cég vevő és ez az a szolgáltatás, melyben keresleti piac van, s amelyben kínálatot teremteni sok év, esetleg évtizedes befektetés. Ez az a piac melyben csúnya szóval „beszállítóként” megjelenni nem lehet csak úgy ripsz-ropsz. Egy egyetem, főiskola nem csak falak, padló és mennyezet, hanem évek, évtizedek, bizonyos esetekben évszázadok szakmai és oktatási tapasztalatának, tudásának forrása. Rendkívül nagy tudású professzorokat, tanárokat, akik tudásukat továbbadják, nem lehet 1-2 év alatt gyártani. Még egy elsős egyetemista diákban is ott lakozik 15 év nevelés, oktatás! Ez az a szellemi tőke, mely –amennyiben tervszerűen, korszerűen és okosan bánunk vele- a fejlett civilizált országoknak 15-20 év tartós előnyt jelent a felzárkózó országokkal vívott munkaerőpiaci versenyben.

 Ekkor szembesülhetünk meglepődve napjaink oktatási koncepciójával, mely a magas kvalifikáltságú –ezáltal tartósan keresett- munkaerő képzési bázisainak tekinthető felsőfokú iskolák állami innovációjának csökkentését célozza, előtérbe helyezve az alacsonyabb végzettségű, ezáltal alacsonyabb hozzáadott értékkel bíró - fentebb részletezett okoknál fogva a nemzetközi folyamatoknak jobban kitett -munkavállalókat termelő oktatási rendszert.

 Mindamellet, hogy az országok közti gazdasági versenyfutásban Magyarország elveszíti egyik legerősebb ütőkártyáját, ezzel az állam még rövidtávon sem takarít meg semmi pénzt. Tudniillik az alacsonyabb végzettségű munkaerő foglalkoztatását folyamatosan védeni, támogatni kell, tekintettel a globális piaci kitettségre. Más szóval meg kell venni, hogy a multinacionális vállalatok ne olcsóbb helyre vigyék a gyártást.  Az ügyletet a magyar átlagpolgár a „multik adókedvezménye” néven ismeri.

 És ez még csak az első fejezet: a termelő vállalati szektor.

A második fejezet a gyártási szinttől magasabb szintű gazdasági tevékenység, mely az igazán nagy hozzáadott értéket - ezáltal hasznot- termeli az INNOVÁCIÓ.

Ha modellezni szeretnénk egyszerűen az innovációt, akkor nézzünk egy üzemet:

A gyártás a melós, az innováció az irodista. Márpedig mint tudjuk, az irodista egy párnázott székben, öltöny-nyakkendőben ötször annyit keres, mint a melós. Tudniillik ő találja ki, hogy mit kell gyártani, hogyan kell gyártani és hova lesz eladva.

Ha ezen szentháromság bármelyike nem működik (mit, hogyan, kinek), a rendszer gazdaságilag összeomlik, a cég tönkremegy.

Itt lép a képbe a magyarok által oly sokszor látott szomorú képlet: jó ötlet, jó termék és mégsem megy. Így omlott össze a minden magyar büszkesége a Csepel Motorkerékpár Gyár, az IKARUS, a VIDEOTON, s így látjuk elmúlni a MALÉV-ot. Tudniillik az innováció a maga összetettségével olyan hatalmat jelent, ami a Meisseni porcelánt repíti, míg a Hollóházit megfojtja, amíg az osztrák bort Magyarországon is eladhatóvá teszi, addig a magyart itthon sem.

 Az innováció három fő területe:

 Fejlesztés- a termék kitalálásért felel. Ebben a magyarok furfangos eszére és a szépre, jóra való fogékonyságunk miatt sosem volt problémánk, nagyon sok szép dolgot találtunk ki, fel.

 Értékesítés- közgazdasági, kereskedelmi szaktudást igényel, de nem a „középiskolás fokon”, hanem a jövőbelátás képességét kifejlesztő felsőfokú szintre van szükség. Ebben komoly hiányosságokkal küzdünk, gondoljunk a "piac hiánya" miatt becsődölt cégek tömegére

 Érdekérvényesítés- jelenkorunk szerződéseken, együttműködéseken és vitákon alapuló vállalkozási világában egyik legelemibb szükségszerűség a jogi védelem. Csak egy villanásnyi példa: ma már a „TOKAJI” név is per tárgya!Ez mindent elmond.

 Ha most beletekintünk a napokban életbe lépő oktatási törvényünkbe, szembeszökő a háromból két terület állami forrásmegvonás általi kiherélése: jog és közgazdaságtan.

Gratulálok az előrelátáshoz, mely lehetővé teszi, hogy kb 10-15 év múlva hátul összekötött kézzel, kormányos és navigátor generáció nélkül, tisztán evezősökkel nekiinduljunk a globális piaci versenyen!

  Konklúzió: az ország fenntartható fejlődésének záloga a jövőbe fektetett munka, melynek eszköze az oktatás. Olyan oktatás, mely nem a mának, nem a tegnapnak, hanem a holnapnak képez olyan magas kvalifikáltságú embereket, akik pályájuk során nem hogy folyamatos támogatásra szorulnak, hanem megállva a helyüket, a nemzetközi gazdasági versenyben anyaországukat segíteni, előremozdítani tudják, annak ismertségét és elismertségét a világban kivívják.

A most megalkotott oktatási törvény nem ezt szolgálja, hanem egy szűk látókörű pragmatikus –valójában erősen kétséges- forrás megtakarítást hajt végre a jelenleg regnáló politikai elit (kormány és ellenzék egyaránt) kisstílű civakodásai által keltett károk enyhítése céljából. Hiszen ha a jövőre nincs pénz, akkor mire?

 Ezen oktatási rendszert –illetve annak törekvéseit- 50 éves távlatba helyezve Magyarország oktatási jövőképe a következő:

•  1 db egyetem, összesen 200 tanulóval (95% mérnök)
• 400 db OKJ-s összeszerelőképző összesen 30.000 tanulóval
• 1000 db 6 osztályos általános iskola, kiegészítve alapfokú 7-8.-os mezőgazdasági "kapálóképzéssel".

A most kialakított oktatás-munkaügyi törvénycsomag előrevetített tipikus magyar vállalat felépítése pedig a következő:

 melós: alacsony képzettségű, elsősorban szalagmunkás, alacsony béren, negatív munkaerőpiaci érték, nulla munkajogi védelem,  korlátozott alkalmazhatóságából adódó bizonytalan munkahely, negatív jövőkép, hosszútávú tervek hiánya -magyar állampolgár

 irodista-menedzsment: magas képzettség, magas bér, széleskörű alkalmazhatóság,  földrajzi mobilitás, magas munkaerőpiaci értékből adódó nyugalom, pozitív jövőkép – külföldi állampolgár

Ezen leírás megpróbálta időben hosszabb, földrajzilag szélesebb kontextusba helyezni a kialakított társadalompolitikát. Társadalmunk hosszútávú alakulása szempontjából a kialakított koncepció tendenciózusan romboló hatású, a plebejus világnézetet céllá szentesítő, droidokat gyártó törekvés. A magyar emberek és így a társadalom olyan értékeit igyekszik megsemmisíteni, amely értékeket  40 év szocializmusnak sem sikerült : a magyar emberekre jellemző újító gondolkodást.

 A felmerülő „miből, nincs pénz” kérdésre a következő:

 „Vagy iskolát építesz, vagy börtönt” című bejegyzésben igyekszem választ találni

Pártosodás és pártoskodás

A Magyar történelem bebizonyította, hogy a magyar nép tekintve európában példátlan habitusát, csak önmaga által legyőzhető. Soha semmilyen erő nem tudta megtörni, csak abban az esetben, ha sikerült –az oszd meg és uralkodj elv alapján- a magyarok különböző csoportjait egymásnak ugrasztani. Csak a legutóbbi idők példái alapján így jártunk a Tanácsköztársaság alatt, II. világháború előtt a belépéskor a nácikkal, alatt a nyilas rendszerben és után, mikor a nép fele rendszerellenesség miatt börtönbe került a másik fele által. Így jártunk 1956-ban, mikor a fejekben lévő zűrzavar miatt "kitántorgott 2 millió" és amivel kapcsolatban még ma sem tudjuk helyretenni magunkban a dolgokat.

Akárhogy nézzük, Magyarországon az összes vészterhes időszakot a belső békétlenség okozta. Az 1988-as rendszerváltás során rövid ideig az ország az együttműködés eufóriájában úszott: sem az új politikai erők, sem a régi hatalom képviselői nem akarták átharapni egymás torkát, s ha nem is teljesen egy irányba igyekeztek húzni a szekeret, mégis volt közös szándék.

Ez az együttműködési készség tette lehetővé, hogy –eltérően a régióban megszokottól- vér folyjék az utcán és lángba boruljon az ország.

Ma is hiszem, hogy az akkor meghatározó politikusok felelősségtudata volt az a tényező, mely számukra kötelezővé tette a rendszerváltás tárgyalásos, békés lebonyolítását.

Mert hiszen csőcselék, mely fegyverrel vett volna bosszút, mindkét oldalon lett volna.

  A megosztottság az a betegség, mely oly mértékben legyengíti Magyarországot, hogy bármilyen hatás csak tovább gyengítheti, mint egy inogásnak indult építményt.

Jelen korunk pártoskodása táptalaja a szélsőségek terjedésének. Természetes, hiszen politikánk a szélsőségeken alapul.

Utóbbi választásaink kizárólag arról szóltak, hogy mely párt tudja az elvakult híveit odaterelni az urnákhoz.

Márpedig az elvakult pártkatonáknak ezért a hűségért követelésük is van. Tekintettel elvakultságukra első és legfontosabb követelésük az ádáz küzdelem a másik oldal ellen. Megkövetelik az együttműködés teljes megszakítását sőt, -Orbán Viktor által már nyíltan is tudjuk- az ellenfél teljes megsemmisítését.

Ez nem egyoldalú, hanem ahány párt indul a választáson, annyi oldalú.

A matematika vektorok összegzésére vonatkozó törvényei itt is helyénvalóan működnek: ha egy tárgyat különböző irányba rángatunk, az vagy egyhelyben marad, vagy –rosszabb esetben- szétszakad.

Hála istennek, hogy a társadalmi folyamatokban a tehetetlenség sokkal nagyobb, mint a fizikában: ennek az ide-oda rángatásnak az eredményeként létrejött a társadalomnak egy mozdíthatatlan magja, melyet a politikatudomány „nemválasztók” csoportjának nevez.

Mindamellett, hogy ez a csoport a tehetetlenségért felel, egyben a stabilitást is biztosítja. Mármint ha kívülről tekintjük. Közvéleménykutatók, politológiai intézetek próbálják kideríteni ezen tömeg motivációit, annak megfelelően, hogy mi a célja vele, kinek adja el az adatokat: apatikus tömeg, melyet nem érdekel a politika, vagy megfélemlített tömeg, mely nem mer megnyilatkozni, esetleg bölcsek kara, mely nem tartja méltónak a jelenlegi politika egyik oldalát sem a szavazatára. Mint látható, ezen nem szavazók tagjai mindenesetre a regnáló politikai kurzus kénye kedve szerint van felcímkézve, anélkül, hogy szavazott volna!

Ámde létezik olyan tudomány, mely ennek csoportnak a virtuális mozgatásával foglalkozik: a kommunikáció. Feladata minden oldalon ezen csoport hallgatásának a maga érdekében történő felhasználása. Ki ne hallotta volna még, ahogy minden oldal a maga oldalának kommunikálta ezen jelenséget: a jelenlegi hatalom 2/3-ról beszél, holott a választóknak az 50%-a volt összesen választani. Vagy az ellenzék, aki ugyanezen szempontok kiforgatásával a  voksok felét! vinnék el most a kimutatások alapján.

 És itt vetődik fel ezen választói- illetve nem választói –csoport szerepe. Tudniillik ha nem szavaznak, egyaránt hol piros, hol zöld, hol fekete, hol narancs színbe öltöztetve szerepelnek a statisztikákban. Csakhogy nem ott és akkor, mikor ők gondolják, hanem amikor az aktuális politikai szélsőséges pártkatonák által irányított politikai csoportok akarják!

Ez viszont rendkívül veszélyes önáltatásra ragadtatja az eleve szélsőséges elvárásoknak megfelelni akaró politikusokat.

Ezen önáltató manipuláció odáig fajult, hogy ezen csendes csoportokat a politika jelenleg szürkemarhának titulálja. A meglátást nagyon jól példázza az új választójogi törvény, illetve a pártfinanszírozási törvény hiánya.

A választójogi törvény most már papíron is kimondja, hogy ennek a „szürke masszának” a megszólítása nem is szükséges, véleménnyilvánításra bírása nem cél. Egy fordulóban, ha 3 ember megy el szavazni, az már tökéletesen elegendő -ha nem is a nép akaratának megismeréséhez- a hatalom megszerzéséhez. Azért ez így leírva eléggé nyilvánvalóan megmutatja a politikusok népi felhatalmazásra való igényét…

A pártfinanszírozási törvény minden oldali (elnézést az újonnan jövőktől) fektetése pedig szintén elég nyilvánvalóan megmutatja a pártok iszonyodását attól, hogy a pénztáruk függjön az őket ténylegesen támogatók számától (nem arányától).

 Tovább megyek: ezen tömeg megmozgatása, megszólítása a vezető pártok részéről kifejezetten kerülendő! A választáson megjelenő állampolgárok számának emelkedése háttérbe szorítja –az elvakult droidok száma alapján már előre jól kiszámított- a pártok által elvárt és kívánatos eredményt.

Hiszen amennyiben megmozdul a most kb 3 milliónak saccolt tömeg, az a 2 milliós 2/3-ot  nem hogy csökkenti, hanem rögtön marginális eredményt csinál belőle.

És akkor abban a pillanatban a Jobbik 10%-a olyan értékre csökken, mely ajtót mutat a parlamentben nekik.

 Ezen kis matematikai modell rögtön megmutatta, hogy ezen nemszavazó bázis apátiájának, undorának fenntartása miért érdeke a jelenlegi parlamenti pártoknak.

A  politika felé fennálló undor és apátia fenntartásának eszköze a politikai hisztériakeltés. A Gyurcsány-Orbán háború olyan szintre emelte a politikai hazudozás és manipuláció szintjét, amely tökéletesen alkalmas ezen elfordulás nemcsak keltésére, hanem fenntartására is. Mindkét oldalon.

Minden értelmes, mérlegelő állampolgár egyre inkább legyintve nézi a politika néven futó kutyakomédia újabb és újabb felvonásait, melyek után mind gyakrabban teszi fel a kérdést:hát hülyének néznek ezek engem?

Tisztelt választó!

Nem számít az, hogy Ön miért, milyen meggondolásból, milyen érzések - legyen az megbántottság, undor, félelem, sértettség, szégyen (pozitív jellemzőt ne várjon) – miatt, csak az a lényeg, hogy elforduljon a politikától és emiatt NE MENJEN EL SZAVAZNI!

Csak ebben az esetben van ugyanis módja egy –az ország lélekszámához képest elenyésző- maroknyi elvakult bázison alapuló pártnak akár az egyeduralomra, akár a szélsőségek törvényhozásban megjelenítésére is!

Még egy megjegyzés: a jelen kimutatások szerint az emberek 80%-a mondja azt, hogy nem jó irányba mennek a dolgok.

Ja kérem, aki bedobja a gyeplőt a lovak közé, az utána ne panaszkodjon. A régi mondás szerint: „Potyautas vésd jól észbe, hogy ne szólj a vezetésbe!” Másrészt viszont örvendetes jelenség, hogy az emberek józan ítélőképessége, igazságérzete, méltósága –bár egyenlőre a szívükben- de megmaradt, éledezik, tiltakozik a jelenkori magyar politika elitje ellen.

 Amennyiben viszont tisztelt választó jobban szeretné érezni magát a bőrében, szeretné azt a torkát fojtogató tehetetlen dühöt, undort, szégyent megszüntetni, akkor  kérem, hogy személyes jelenlétével, mosolyával, esetleg egy szál virággal menjen ki pl március 15.-én sétálni, május 1.-én majálisozni, köszönteni polgártársait kalapemeléssel, vagy bólintással vagy különböző megmozdulásokkor szolidaritásával támogatni az elesetteket és legfőképp a megfelelő időben SZAVAZZON! Mert a jelenlegi acsarkodáson alapuló politika (sic) ellenében ez a nyugalom, méltóság, tisztelet a legjobb válasz.

Tudniillik csak így lehet ráébreszteni a jelenlegi politikai „elitet” önmaguk kisszerűségére és AZ IGAZI HATALOM BIRTOKOSÁNAK, A NÉPNEK NAGYSZERŰSÉGÉRE, MÉLTÓSÁGÁRA, SZOLIDARITÁSÁRA,  ELSÖPRŐ EREJÉRE!

Először is köszönöm a bátorítást, mely elindított a saját blog felé. Kommentelő társaim javasolták, ha ilyen komolyan veszem a mondandóm, akkor osszam meg több emberrel. Márpedig számomra megtisztelő módon politikacsinálóktól az akadémia politikatudósaiig többen támogattak

Tehát íme az első:

Beváltotta-e az LMP a hozzá fűzött reményeket?

Az „M” által jelzett MÁS szó bevégezte a hozzá fűzött reményeket, hiszen egy rendkívül „dagonya” baloldali állapotban a baloldali elkötelezettséget megtagadni nem tudó –akaró- választóknak menekülő protest szavazást tett lehetővé. Amikor a menekülő szavazatoknak csak a terelésére volt szükség, a jó pillanatban, jó kifejezéssel ez sikerült, hiszen a parlamentbe bejutás már siker.

Ezzel a helyzet szülte színrelépéssel soha nem látott lehetőséget kapott az LMP, hogy megismertesse a magyar választókkal a ZÖLD politika alapjait, értékrendjét. Átlépve a passzív politikai élet szürke pártépítési éveit, azonnal rendelkezésére állt a média, illetve a parlamenti politizálás által biztosított nagyfokú nyilvánosság.

 DEFINÍCIÓK, ÉRTÉKRENDEK

 Az LMP öndefiníciója a mai napig egy zavaros, az egyszerű emberek számára mind szellemileg, mind mozgalmilag követhetetlen elvont „entellektüel szédelgés”.

Sajnos mai napig adós a párt egy alapértékekre lebontott, tiszta, egyszerű hitvallással. E hitvallás az, ami a választók számára követhetővé tesz minden mozgalmat, ennél fogva majdhogynem a párt sikerességének –mozgósítási képességének- legfontosabb záloga.

 Minden szervezetnek meg kell küzdeni a politikai élet által létrehozott, a hétköznapi emberekbe sikeresen beültetett prekoncepciókkal:

-         baloldal, automatikusan komcsi

-         jobboldal, automatikusan társadalmilag érzéketlen, fasiszta

-         liberális, homoszexuális semmittevő okoskodó

 Ennek megfelelően a ZÖLD-eknek is megvan a sztereotípiája: nyers zöldséget rágcsáló, delfineket, elvont ritka állatokat simogató, sátortáborban pislogó petróleumlámpák mellett kuporgó vega hippik. A ZÖLD életfilozófiának csak töredékét felölelő környezetvédelem zászlóshajója a GREENPEACE, melynek akciói által gerjesztett média figyelem egyúttal –kifejezetten károsan- tompa zölddel elmossa az egyébként ugyanolyan fontos társadalmi, politikai, gazdasági, szociális, kulturális mondanivalókat.

 Az LMP legnagyobb hibája, hogy ezen sztereotípia lebontását elmulasztotta. Hagyta, hogy ez a zöld massza elfedje mondanivalóját, ezáltal a tisztázatlan, ködös, már-már motyogó önértékelés távol tartsa a párttól a jelenlegi demagóg, hazug és rövidlátó politika iránt megcsömörlött – a választók kb 50%-át!! kitevő - politikaszkeptikusokat.

 Néha mikor egy-egy LMP -s politikus nem figyel magára, esetleg elejt ezzel kapcsolatban megjegyzést, de mint hitvallás és mint jelszó a megfelelő szinten, megfelelő pátosszal megfelelő következetességgel sajnos nem épült be az LMP kommunikációjába.

 Számomra –mint szimpátiával vegyes érdeklődéssel figyelő választó- kb 2 évbe tellett, mire nagynehezen szét tudtam bogozni az LMP kusza kommunikációjából, alapító irataiból azon egyszerűen megfogalmazható és olvasható, zászlóra írható és követhető zöld alapértékeket, melyek számomra támogathatók:

 FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

 Ezen filozófiai irány viszont rögtön felveti az élet minden területére igaz ellenőrzés, visszacsatolás szükségességét. Ez az elválaszthatatlanul hozzáégő kérdés:

MI LESZ A DÖNTÉS KÖVETKEZMÉNYE 1 ÉV MÚLVA, 5 ÉV MÚLVA, 10 ÉV MÚLVA, 100 ÉV MÚLVA?

 Tudniillik ez az a kérdés, mely elválasztja a búzát az ocsútól, a rövidtávú, nyerészkedő, demagóg, morális és anyagi szinten egyaránt deficites politikát a hosszútávú, az ország érdekeit szolgáló államférfiakat nevelő szubficitet létrehozó politikától. A döntés időtállósága.

 Ez az a filozófia, melynek mérvadó képviselőjét -háttérbe vonulva- várja a választók több mint 50%-a!!!

És ez az élet, legfőképp a politika minden területére vonatkoztatva igaz. Egészség, gazdaság, társadalom, kisebbség, oktatás, foglalkoztatáspolitika - ezáltal az ország - egyaránt csak és kizárólag hosszútávú, tervezett, előremozdító koncepciók és az azt szolgáló mérvadó rövidtávú döntések által kialakított nyugodt mederben tud haladni előre.

 Sajnos az elmúlt évben –mindamellett, hogy a többi párttól nem is vártam- az LMP politikusaitól sem hallottam ezen kérdéseknek a mindenkori aktualitásokra alkalmazott formáját .

 Belezavarodtak a napi politikai csatározások vagdalkozásaiban, ezáltal belesüppedtek az „ezek se mások” társadalmi megítélés sarába.

 Pedig ezen kérdések által megkövetelt megfelelő válaszokhoz történő konok ragaszkodás, az MSZP és Fidesz által keltett „álhisztéria” közepette kiemelhette volna az LMP-t ebből a cirkuszból, mutathatta volna meg a Lehet Más a Politika szlogen igazi tartalmát.

 Az LMP lehetne a fennálló filléres – csak a pillanatnyi hatalmat szem előtt tartó politikai csatározások fölött - az a politikai erő, mely a választók részéről kívánatos -az ország érdekét szolgáló- hosszútávú nyugalmat, tenniakarást, hozzáértést, -szép kifejezéssel élve- méltóságot szimbolizálja.

Ugyanis nem a politikától csömörlöttek meg a választók, hanem a jelenkori magyar politikától, melynek – a morális pozitív emberi értékeket nélkülözve- jellemzői a legrosszabbat hozták ki az aktuális politikai elitből: irigység, becstelenség, hazugság, manipuláció.

 AZ ÚT!

 Az önmeghatározással adós LMP a „más” szó bájával elérte a figyelemfelkeltés szintjét, viszont a továbbiakban pont ez a kezdeti hirtelen jött siker tompította el a palettán megjelent zöld politika markáns élét.

Márpedig a legnagyobb feladat épp az, hogy a „berobbanás” után, hogyan legyen a párt a vitathatatlanul legnagyobb ellenzéki erő, egy követhető demokratikus lobogó.

Ez a pozíció teszi lehetővé az LMP számára az önálló arculat kialakítását és baloldali ellenfeleinek kötelezővé a hozzá történő igazodást.

A 2011-es 2. kerületi időközi választás megmutatta ezen egyszerű törvényszerűség igazságát.

Amennyiben az első fordulóban az LMP végez akár 1 szavazattal az MSZP előtt, abban az esetben az MSZP-t éri az igazodás kellemetlen „politikai blamázsa”, melyet így az LMP-nek kellett átmennie, vállalva annak politikai kárát: ha nem sorolsz be mögém, akkor a Fidesz-t támogatod”

Tekintettel az MSZP megújulni képtelen vergődésére, a belőle kinőtt, politikailag „legégettebb” tagokat magába foglaló DK gilisztaszerű –a felszínen történő fennmaradás kétséges célját maga elé tűző- politikai kezdeményére és a politika iránt apatikus kb. 50%-os nemválasztó arányra, ez a pártépítésben elkövetett baklövés még helyrehozható.

Az új választási rendszer csak az első fordulón alapuló, szavazatszámlálással egyszerűsítetten kiértékelhető ellenzéki összefogást nehezítette meg. Így az LMP-nek szüksége van egy egyértelmű, VITATHATATLANUL LEGERŐSEBB ELLENZÉK pozíció elfoglalására.

Amíg a fennálló politikai kultúra iránti szkepticizmus –merem állítani már-már UNDOR - a választók körében 50 % feletti, a siker csak és kizárólag az LMP-n múlik.

 Rossz kezdés - az amúgyis „fiatal elvont értelmiségiek” megítélést tompító, hippinek semmiképp nem nevezhető - az LMP arculatában a „komoly” jelzőt hangsúlyozó Schiffer András lemondása.

Bármennyire szimpatikusak a párt jelenlegi arculatát alkotó fiatalok, kifárasztható, a bizonytalanságot, csalódottságot rosszul leplező, rétori képességekkel korlátozottan rendelkező képviselők. Abszolút nem irányításra, feltűnésre vágyó,-azt jól kezelő- magukkal ragadó jellemek, miközben rendkívül értékes pozitív személyiségek.

 Legfontosabb feladat egy érdekes, vagány, jellegzetes ikonikus személyek megkeresése, akiknek feladata a párt értékrendjének audio-vizuális megjelenítése. Ezen a személyek ambíciójától függően szóvivő vagy ideális esetben frakció-, vagy pártvezető pozícióban jeleníthetik meg leghatékonyabban a párt mondanivalóját.

Rendkívül fontos, hogy a párt kialakítandó arculatának –nevezetesen a piszlicsáré csetepatékon átnyúló, a hosszútávú megoldásokat szolgáló napi politika- megfelelően tudjon államférfihoz méltó módon megnyilvánulni. Példaként említhető a komolyságot, tekintélyt sugárzó, mégis laza Kuncze Gábor jellegzetes félmosolya, mellyel kezelte az idétlenül „ágáló” paprikajancsikat vagy Oszkó Péter szakmaiságon alapuló eleganciája.

 Ezen személyek megtalálásának legkönnyebb módja a helyi LMP klubok, találkozók, melyek során a kérdezők között könnyen felfedezhetők szónoki képességekkel megáldott szimpatizánsok. Ezen „népi szónokok” a továbbiakban a következő klubok, találkozók műsorvezetőiként, mediátoraiként hatékonyan segíthetik a párt tömegbázisának növelését, egyszersmint lehetőséget teremtenek a megfelelő személyek megtalálására, kinevelésére.

Figyelemmel kísérve az LMP tevékenységét, az első vonal korlátozott médiakomfortja mögött a második vonal állapota egyértelműen nulla, miközben annak felépítése pedig el sem kezdődött. A honlapok tanulsága szerint a központi és helyi rendezvények tervezése siralmas. Hónapokig semmi –a bázis növelését célzó- rendezvény nincs, több helyen az utolsó rendezvény dátuma a 2010 választási kampány része.

A vidéki szimpatizánsok ilyen szintű figyelmen kívül hagyása egy növekedést célzó párt számára nem elfogadható, erősíti az LMP-re az utóbbi időben ráégett „belterjes” jelzőt.

Az LMP által hangoztatott „vissza a választókhoz” trend kívánatos, csak el kell kerülni a DK által Miskolcon végrehajtott –jobb szó híján- „GEIL” kivitelezést.(jelentése: csömörletes)

Másik rendkívül fontos feladat a SZAKMAI SZÖVETSÉGESEK keresése. Az LMP 3 éves történelmében feltűnő hiányosság a mérvadó szakemberek hiánya. Sem gazdasági, sem politikai, sem társadalmi területen nem alakult ki –vagy legalábbis média szinten nem jelent meg- az LMP –hez köthető, a párt irányvonalát magas szakmai szinten képviselő elismert és ismert szakembergárda. Ennek három oka lehet: vagy az LMP nem vállal fel szakembereket, vagy a szakemberek nem vállalják fel az LMP-t, vagy az LMP nem alakította ki irányvonalát, melyhez kötődni lehetne. Tekintettel arra, hogy a jobb és baloldalon egyaránt található mérvadó szakmai gárda, kézenfekvő a harmadik lehetőség.

Itt vetődik fel ismét az írás elején felvetett probléma: nincs kialakított filozófia, identitás, arculat. Márpedig ha szakmai területeken nincs kialakított irányrendszer, akkor hogy lehetne elvárni a NINCS követését a választók részéről?