Pártosodás és pártoskodás
A Magyar történelem bebizonyította, hogy a magyar nép tekintve európában példátlan habitusát, csak önmaga által legyőzhető. Soha semmilyen erő nem tudta megtörni, csak abban az esetben, ha sikerült –az oszd meg és uralkodj elv alapján- a magyarok különböző csoportjait egymásnak ugrasztani. Csak a legutóbbi idők példái alapján így jártunk a Tanácsköztársaság alatt, II. világháború előtt a belépéskor a nácikkal, alatt a nyilas rendszerben és után, mikor a nép fele rendszerellenesség miatt börtönbe került a másik fele által. Így jártunk 1956-ban, mikor a fejekben lévő zűrzavar miatt "kitántorgott 2 millió" és amivel kapcsolatban még ma sem tudjuk helyretenni magunkban a dolgokat.
Akárhogy nézzük, Magyarországon az összes vészterhes időszakot a belső békétlenség okozta. Az 1988-as rendszerváltás során rövid ideig az ország az együttműködés eufóriájában úszott: sem az új politikai erők, sem a régi hatalom képviselői nem akarták átharapni egymás torkát, s ha nem is teljesen egy irányba igyekeztek húzni a szekeret, mégis volt közös szándék.
Ez az együttműködési készség tette lehetővé, hogy –eltérően a régióban megszokottól- vér folyjék az utcán és lángba boruljon az ország.
Ma is hiszem, hogy az akkor meghatározó politikusok felelősségtudata volt az a tényező, mely számukra kötelezővé tette a rendszerváltás tárgyalásos, békés lebonyolítását.
Mert hiszen csőcselék, mely fegyverrel vett volna bosszút, mindkét oldalon lett volna.
A megosztottság az a betegség, mely oly mértékben legyengíti Magyarországot, hogy bármilyen hatás csak tovább gyengítheti, mint egy inogásnak indult építményt.
Jelen korunk pártoskodása táptalaja a szélsőségek terjedésének. Természetes, hiszen politikánk a szélsőségeken alapul.
Utóbbi választásaink kizárólag arról szóltak, hogy mely párt tudja az elvakult híveit odaterelni az urnákhoz.
Márpedig az elvakult pártkatonáknak ezért a hűségért követelésük is van. Tekintettel elvakultságukra első és legfontosabb követelésük az ádáz küzdelem a másik oldal ellen. Megkövetelik az együttműködés teljes megszakítását sőt, -Orbán Viktor által már nyíltan is tudjuk- az ellenfél teljes megsemmisítését.
Ez nem egyoldalú, hanem ahány párt indul a választáson, annyi oldalú.
A matematika vektorok összegzésére vonatkozó törvényei itt is helyénvalóan működnek: ha egy tárgyat különböző irányba rángatunk, az vagy egyhelyben marad, vagy –rosszabb esetben- szétszakad.
Hála istennek, hogy a társadalmi folyamatokban a tehetetlenség sokkal nagyobb, mint a fizikában: ennek az ide-oda rángatásnak az eredményeként létrejött a társadalomnak egy mozdíthatatlan magja, melyet a politikatudomány „nemválasztók” csoportjának nevez.
Mindamellett, hogy ez a csoport a tehetetlenségért felel, egyben a stabilitást is biztosítja. Mármint ha kívülről tekintjük. Közvéleménykutatók, politológiai intézetek próbálják kideríteni ezen tömeg motivációit, annak megfelelően, hogy mi a célja vele, kinek adja el az adatokat: apatikus tömeg, melyet nem érdekel a politika, vagy megfélemlített tömeg, mely nem mer megnyilatkozni, esetleg bölcsek kara, mely nem tartja méltónak a jelenlegi politika egyik oldalát sem a szavazatára. Mint látható, ezen nem szavazók tagjai mindenesetre a regnáló politikai kurzus kénye kedve szerint van felcímkézve, anélkül, hogy szavazott volna!
Ámde létezik olyan tudomány, mely ennek csoportnak a virtuális mozgatásával foglalkozik: a kommunikáció. Feladata minden oldalon ezen csoport hallgatásának a maga érdekében történő felhasználása. Ki ne hallotta volna még, ahogy minden oldal a maga oldalának kommunikálta ezen jelenséget: a jelenlegi hatalom 2/3-ról beszél, holott a választóknak az 50%-a volt összesen választani. Vagy az ellenzék, aki ugyanezen szempontok kiforgatásával a voksok felét! vinnék el most a kimutatások alapján.
És itt vetődik fel ezen választói- illetve nem választói –csoport szerepe. Tudniillik ha nem szavaznak, egyaránt hol piros, hol zöld, hol fekete, hol narancs színbe öltöztetve szerepelnek a statisztikákban. Csakhogy nem ott és akkor, mikor ők gondolják, hanem amikor az aktuális politikai szélsőséges pártkatonák által irányított politikai csoportok akarják!
Ez viszont rendkívül veszélyes önáltatásra ragadtatja az eleve szélsőséges elvárásoknak megfelelni akaró politikusokat.
Ezen önáltató manipuláció odáig fajult, hogy ezen csendes csoportokat a politika jelenleg szürkemarhának titulálja. A meglátást nagyon jól példázza az új választójogi törvény, illetve a pártfinanszírozási törvény hiánya.
A választójogi törvény most már papíron is kimondja, hogy ennek a „szürke masszának” a megszólítása nem is szükséges, véleménnyilvánításra bírása nem cél. Egy fordulóban, ha 3 ember megy el szavazni, az már tökéletesen elegendő -ha nem is a nép akaratának megismeréséhez- a hatalom megszerzéséhez. Azért ez így leírva eléggé nyilvánvalóan megmutatja a politikusok népi felhatalmazásra való igényét…
A pártfinanszírozási törvény minden oldali (elnézést az újonnan jövőktől) fektetése pedig szintén elég nyilvánvalóan megmutatja a pártok iszonyodását attól, hogy a pénztáruk függjön az őket ténylegesen támogatók számától (nem arányától).
Tovább megyek: ezen tömeg megmozgatása, megszólítása a vezető pártok részéről kifejezetten kerülendő! A választáson megjelenő állampolgárok számának emelkedése háttérbe szorítja –az elvakult droidok száma alapján már előre jól kiszámított- a pártok által elvárt és kívánatos eredményt.
Hiszen amennyiben megmozdul a most kb 3 milliónak saccolt tömeg, az a 2 milliós 2/3-ot nem hogy csökkenti, hanem rögtön marginális eredményt csinál belőle.
És akkor abban a pillanatban a Jobbik 10%-a olyan értékre csökken, mely ajtót mutat a parlamentben nekik.
Ezen kis matematikai modell rögtön megmutatta, hogy ezen nemszavazó bázis apátiájának, undorának fenntartása miért érdeke a jelenlegi parlamenti pártoknak.
A politika felé fennálló undor és apátia fenntartásának eszköze a politikai hisztériakeltés. A Gyurcsány-Orbán háború olyan szintre emelte a politikai hazudozás és manipuláció szintjét, amely tökéletesen alkalmas ezen elfordulás nemcsak keltésére, hanem fenntartására is. Mindkét oldalon.
Minden értelmes, mérlegelő állampolgár egyre inkább legyintve nézi a politika néven futó kutyakomédia újabb és újabb felvonásait, melyek után mind gyakrabban teszi fel a kérdést:hát hülyének néznek ezek engem?
Tisztelt választó!
Nem számít az, hogy Ön miért, milyen meggondolásból, milyen érzések - legyen az megbántottság, undor, félelem, sértettség, szégyen (pozitív jellemzőt ne várjon) – miatt, csak az a lényeg, hogy elforduljon a politikától és emiatt NE MENJEN EL SZAVAZNI!
Csak ebben az esetben van ugyanis módja egy –az ország lélekszámához képest elenyésző- maroknyi elvakult bázison alapuló pártnak akár az egyeduralomra, akár a szélsőségek törvényhozásban megjelenítésére is!
Még egy megjegyzés: a jelen kimutatások szerint az emberek 80%-a mondja azt, hogy nem jó irányba mennek a dolgok.
Ja kérem, aki bedobja a gyeplőt a lovak közé, az utána ne panaszkodjon. A régi mondás szerint: „Potyautas vésd jól észbe, hogy ne szólj a vezetésbe!” Másrészt viszont örvendetes jelenség, hogy az emberek józan ítélőképessége, igazságérzete, méltósága –bár egyenlőre a szívükben- de megmaradt, éledezik, tiltakozik a jelenkori magyar politika elitje ellen.
Amennyiben viszont tisztelt választó jobban szeretné érezni magát a bőrében, szeretné azt a torkát fojtogató tehetetlen dühöt, undort, szégyent megszüntetni, akkor kérem, hogy személyes jelenlétével, mosolyával, esetleg egy szál virággal menjen ki pl március 15.-én sétálni, május 1.-én majálisozni, köszönteni polgártársait kalapemeléssel, vagy bólintással vagy különböző megmozdulásokkor szolidaritásával támogatni az elesetteket és legfőképp a megfelelő időben SZAVAZZON! Mert a jelenlegi acsarkodáson alapuló politika (sic) ellenében ez a nyugalom, méltóság, tisztelet a legjobb válasz.
Tudniillik csak így lehet ráébreszteni a jelenlegi politikai „elitet” önmaguk kisszerűségére és AZ IGAZI HATALOM BIRTOKOSÁNAK, A NÉPNEK NAGYSZERŰSÉGÉRE, MÉLTÓSÁGÁRA, SZOLIDARITÁSÁRA, ELSÖPRŐ EREJÉRE!
